Lyme borreliosis (Lyme-betegség, Lyme-kór)


A Lyme (ejtsd: lájm) borreliosis Európában az esetek túlnyomó többségében kezelés nélkül is elég jó gyógyhajlamot mutató betegség, amely azonban nem prognosztizálható módon néha progresszív lefolyást mutat. Bár egyes megjelenési formáit már a századelőn leírták, és amerikai vizsgálatok után a teljes klinikai spektrumot meghatározták, a kórkép az után vált ismertté és jelentőssé, hogy W. Burgdorfer 1982-ben kullancsokból izolálta a később róla elnevezett borreliát, ezzel megteremtve az antitest-meghatározáson alapuló laboratóriumi diagnosztika lehetőségét. Ez a lehetőség egyszerre jelentette a Lyme betegek mind nagyobb számban történő felismerését és téves diagnózisokat, újabb és újabb kórképek borrelia eredetének "felfedezését".

A beteg sorsa jórészt a kezelőorvoson múlik. A klinikai kép, a kórlefolyás változatos. Halálozás gyakorlatilag nincsen, de a fertőzés idültté válhat, évtizedekig is eltarthat, súlyossága ebből adódik. Vannak betegek, akiket nagyon nehéz meggyógyítani. A fertőzés kórismézése és kezelése terén számos bizonytalansággal találkozhatunk még 30 évvel a betegség felfedezése után is.
 

Kórokozó, kórtan

A Burgdorfer által az USA-ban felfedezett spirochaetát Borrelia burgdorferi-nek nevezték el. Később Európában és Ázsiában újabb fajait izolálták. Az eredeti amerikai spirochaeta a B. burgdorferi sensu stricto, (szoros értelemben vett) míg a teljes Lyme-kórt okozó baktériumcsoport a B. burgdorferi sensu lato (széles értelemben vett) elnevezést kapta. A B. afzelii elsősorban a bőrgyógyászati formák, a B. garinii az idegrendszeri formák okozója. Nemrég izoláltunk egy újonnan leírt Borrelia-fajt, a B spielmanii-t. Európában mind a négy faj jelen van, Amerikában csak a B. burgdorferi sensu stricto, Ázsiában csak a B. afzelii és a B. garinii található. A Lyme-foltos betegeinkből többnyire B. afzelii-t, ritkán B. garinii-t tenyésztettünk ki, a B. burgdorferi s. s. gyakorisága 1% körüli volt.


A borreliák a kullancs bélcsatornájában szaporodnak, a legalább 24 órája tartó vérszívás során, vagy hamarabb, a kullancs eltávolításakor kerülnek az emberi szervezetbe. A borreliák vérárammal és szövetközti vándorlással is terjednek a szervezetben. A borreliák egyedülálló genetikai struktúrával rendelkeznek, mely eltér minden egyéb baktériumétól: lineáris kromoszómájuk és számos lineáris valamint cirkuláris plazmidjuk van. Megbetegítő képességüket ezek a plazmidok kódolják. Ezeket el is veszthetik, majd az élőlények közötti vándorlásuk során másokat felvehetnek.


Vannak jóindulatú izolátumok, melyek okozhatnak ugyan Lyme-foltot, de szisztémás fertőzést nem. Ezek többnyire immunogének, tehát kiváltanak ellenanyag-termelést, ismételt fertőzések után tartós védettséget is eredményezhetnek. A dugóhúzó alakú, fürgén mozgó spirochaeták a szövetek között gyorsan haladnak, átfúrják a sejtek közötti réseket. A gerincfolyadékban a fertőzést követően 24 órán belül már kimutathatók. A gyorsan tovahaladó kisszámú mikroba is kifejezett gyulladásos reakciót képes kiváltani. A kórokozó bejut az érbelhártya- és a kötőszöveti sejtekbe. Képes megfúrni a szöveti és a keringő immunsejteket és azok sejthártyájába burkolózva elbújik a gazdaszervezet védekező apparátusa elől. A falósejtek átmérőjénél sokkal hosszabbak, ezért amikor egy falósejt be akarja kebelezni a borreliát, a „száját” nem tudja becsukni (kilóg belőle a borrelia), és a falósejt által termelt rendkívül agresszív fehérjeoldó enzimkeverék kiömlik a sejtközötti térbe, és nem a borreliát, hanem a szervezet saját sejtjeit károsítja.


A borreliáknak nincs saját szövetoldó anyaguk, mint számos más baktériumnak. A B. burgdorferi képes a legfontosabb emberi szövetoldó anyagot, helyesebben annak előanyagát, a plasminogent a felületén megkötni. Ugyanezen a ponton az ugyancsak humán eredetű plasminaktivátort is megköti, és az így keletkezett plasmin szokatlanul hosszú ideig aktív formában marad. A borrelia felületén aktiválódott plasminra nem hatnak a plasmininhibitorok. A szöveti vándorlást ez a tulajdonság nagyban segíti, hasonló mechanizmus eddig a mikrobiológiában ismeretlen volt.

Vissza az oldal tetejére


Járványtan

Az északi féltekén a leggyakoribb, ízeltlábúak által közvetített fertőző betegség. Ixodes kullancsok terjesztik. Lyme-kór - noha a kórokozó egyéb vérszívókból is kimutatható - csak kullancscsípés következtében jön létre, a csípés ténye azonban rejtve maradhat, a betegek mintegy 30%-a nem veszi észre. Közép-Európa a legfertőzöttebb területek közé tartozik. A Lyme-betegség Magyarországon mindenütt megtalálható, százszor gyakoribb, mint az azonos kullancs által terjesztett, de csak gócokban előforduló kullancs terjesztette agyvelőgyulladás. Több helyen befogott kullancsok vizsgálata alapján az Ixodes ricinus egyedek borreliafertőzöttségét hazánkban 12-50% közöttinek találtuk. A kórokozó egyes állatokban azok megbetegítése nélkül, élethossziglan megmarad. Ilyen rezervoárállatok a rágcsálók (egér, pocok), maguk a kullancsok és egyes madarak (feketerigó, fácán, sirályfélék), és új felfedezés szerint bizonyos gyíkfajok is. Az egyes állatok eltérő borreliafajokat „támogatnak”: a rágcsálók többnyire a B. afzelii-t, míg az énekes madarak a B. garinii-t nevelik. A fácánok a B. garinii egyes genotípusait elpusztítják, míg másokat életben tartják a vérükben. A fertőzött állatok vérét szívva a kullancs maga is minden esetben fertőződik. A kullancsok ritkán a petéket is képesek fertőzni, így a lárvák egy része már esetleg fertőzötten "születik" (transovarialis vagy verticalis terjedés). Házállataink között a lóban és a kutyában, valamint a szarvasmarhában ízületi gyulladást okoz, a vadon élő állatokban klinikai tüneteket nem írtak le.


A Lyme borreliosis Magyarországon 1998 óta bejelentendő betegség. Évente 1000 körüli esetet regisztrálnak. Valódi gyakoriságát a környező országok adatait is figyelembe véve ennek tízszeresére becsülhetjük. Több európai országban is voltak időszakok, amikor a betegséget bejelentési kötelezettség terhelte, de a klinikai és a laboratóriumi diagnosztika bizonytalanságai miatt jelenleg rajtunk kívül már csak Szlovéniában regisztrálják a fertőzést, ott is csak a korai megjelenési formáját, a Lyme-foltot, az erythema migranst. Egyes területeken és populációban (pl. erdészeti dolgozók idősebb korosztályai) az átfertőződés elérheti a 40%-ot. A friss esetek május-júliusban jelentkeznek, ősszel egy kisebb második csúcs mutatkozik. Az idült, késői formák kezdete az év bármelyik szakára eshet. Minden életkorban előfordul. Nők és gyermekek gyakrabban jelentkeznek a korai bőrtünet, férfiak a későbbi szervi elváltozások miatt.

A Lyme-kór szinte sohasem jár lázzal. Jellegzetes első tünete a Lyme-folt, mely a csípés helyén keletkezik, a széli részén lassan terjed, átmérője hetek-hónapok múlva elérheti akár az 50-100 cm-t is. A folt gyakran céltáblaszerű, de lehet teljesen homogén. Ezt fontos hangsúlyozni, mert a kokárdaszerű rajzolatot olyan sokat hangoztattuk, hogy az ettől eltérő (rajzolat nélküli) folt borrelia eredetét sokszor elvetik az orvosok is. Többnyire teljesen fájdalmatlan, kicsit (néha erőteljesen) viszkethet. Hetek alatt magától is eltűnhet. A bőrjelenség csak az esetek felében-kétharmadában alakul ki. A betegség kezdődhet a későbbi formák valamelyikével: szívritmuszavart okozó szívizomgyulladás, agyhártyagyulladás, arcidegbénulás, ideggyulladás és nagy-, (többnyire térd-) ízületi gyulladás alakulhat ki a fertőzés utáni hetekben-hónapokban. A nyiroksejtes bőrcsomó a gyermekek fülcimpáján látható fájdalmatlan lilás-vörös cseresznyényi csomó, kezelés nélkül csak hónapok múlva tűnik el. A végtagi bőrsorvadás többnyire idősebb nők betegsége: a végtagok feszítő oldalán lilássá, tésztás tapintatúvá válik a bőr, majd foltokban elvékonyodik. Kezelés nélkül a folyamat az élet végéig rosszabbodik, a kórokozó életben marad a rendkívül erőteljes immunválasz ellenére.

             

Nyiroksejtes bőrcsomó                                                  Végtagi bőrsorvadás

Vissza az oldal tetejére


Laboratóriumi diagnózis

A rutin laboratóriumi leletekben általában nincs eltérés. A diagnózist a jellemző klinikai tünetek (pl. a Lyme-folt) és a kórokozó vagy a kórokozóra adott immunválasz kimutatása igazolja.


Direkt mikroszkópos vizsgálat

A B. burgdorferi testfolyadékokból történő direkt, sötétlátóteres kondenzorral felszerelt mikroszkópos kimutatása elvileg lehetséges, de az álpozitivitás és álnegativitás kockázata olyan nagy, hogy nem érdemes a vizsgálatot elvégezni. A vérben és szövetnedvekben szinte mindig megtalálható ún. filamentumok megtévesztően hasonlítanak a borreliákra. Magyarország több laboratóriumából másfél évtizeden át adtak ki téves pozitív leleteket a vérben felfedezni vélt borreliákról.


Polimeráz láncreakció (PCR)

Az eljárás a borreliák nukleinsavának kimutatását célozza. Az ízületi folyadékból történő kimutatás kivételével a klinikai mintákban a géntechnológiai módszerek eddig nem bizonyultak megbízhatónak. Gerincfolyadékból még azokban az esetekben is rendre PCR-negatív eredményt kaptunk, amikor a kórokozót ugyanabból a mintából ki tudtuk tenyészteni. A szokványos tenyésztési eljárásokkal negatív ízületi gyulladásokban, különösen az ízületi folyadékból vagy az ízületi nyálkahártyából megkísérelhető a kórokozó PCR-rel történő kimutatása. A vér és a vizelet PCR vizsgálatát az eddigi adatok szerint nem érdemes elvégezni.


Tenyésztés

A Lyme-folt széli részéből vagy a végtagi bőrsorvadásból (acrodermatitis chronica atrophicans gyulladt területéből) vett, legalább 4 mm-es biopsziás minta alkalmas a tenyésztésre. Gyakorlott klinikus és bakteriológus együttműködése esetén a bőrbiopsziás mintából az izolálás 80%-ban lehet sikeres. A gerincfolyadékból a fertőzés kezdeti szakában az esetek 1-10%-ában kitenyészthető, de egyéb szövetekből, vérből és váladékokból csak kivételesen ritkán. A tenyésztés drága és hosszadalmas (volt olyan betegünk, akinek biopsziás mintájából csak fél év elteltével tenyészett ki a kórokozó). Paradox módon a tenyésztés többnyire csak akkor sikerül, amikor a klinikai diagnózis megállapítása a legkevésbé szokott gondot okozni. A későbbiek során (idült idegrendszeri és mozgásszervi megbetegedések) a tenyésztés szinte mindig eredménytelen. Ilyenkor a kórokozó a vérből eltűnik, és állatkísérletekben is csak a parenchymás (máj, szív, vese) szervekből izolálható. Tenyésztéses vizsgálatot a klinikai gyakorlatban sehol sem végeznek, az eljárás nem terjed túl a tudományos kutatás területén.


Immunszerológiai diagnózis

A betegség igazolására világszerte az immunszerológia a leginkább használt eljárás. Ez az a vérvizsgálat, amit úton-útfélen végeznek, különféle gyártmányú, bevizsgálás nélküli tesztekkel. A Lyme szerológiai eljárások mind a mai napig nincsenek standardizálva, és ezért kiterjedt használatuk igen sok tisztázatlan kérdést hozott a felszínre. Számos rosszul beállított, vagy éppen használhatatlan kit volt és van forgalomban. A különböző tesztek közötti eltérő eredményt többféle ok idézheti elő. Leggyakrabban a határérték (cut-off) beállítása hibás. Amíg a vírusok csak néhány antigént tartalmaznak (melyekkel szemben keresztreakciók kivételesen ritkán fordulnak elő), addig a baktériumok 100-nál is többet. E fehérjék többsége megtalálható más baktériumokban, tehát a velük szemben kimutatható antitestválasz egyáltalán nem specifikus. Nincs olyan vérsavó, ami ne reagálna a borreliafehérjék valamelyikével! Leghasznosabbnak ezen fehérjék szétválasztása (Western blot vagy immunoblot eljárás) látszik. Így el lehet különíteni a valóban specifikus, csak a Lyme baktériumra jellemző fehérjékkel szembeni immunválaszt. Különböző laboratóriumokban és főleg különböző tesztek esetén a pozitivitás határértéke meglepően eltérő módon van beállítva, így az egyes laboratóriumok eredményeit nem lehet összevetni. Megfelelő gyakorlattal és jó minőségű immunoblottal a betegség gyógyulása vagy a kórokozó-hordozás is igazolható.

Vissza az oldal tetejére

 

A Lyme-fertőzés igazolása – szerológiai vizsgálatok


1. A pozitív lelet

A pozitív Lyme lelet a gyakorlatban mindig ellenanyag-szaporulatot jelent. Minden fertőzés átvészelése után ellenanyagokat termelünk, és ezzel válunk védetté. Így van ez a bárányhimlő, a mumpsz, az influenza esetében is. Ezek azonban nem okoznak idült fertőzést, ezért senki sem vizsgálja őket. A Lyme betegség azonban évekig, évtizedekig tarthat, és mivel a kórokozó csak kivételesen ritkán tenyészthető, a kórisme megállapításához nincs más eszközünk, mint az ellenanyagok vizsgálata. Friss fertőzés gyanúja (pl. a Lyme folt megjelenése esetén) az ellenanyagok kimutatása – elvileg – elegendő a diagnózis alátámasztására. A későbbi formák (pl. ízületi fájdalmak) esetében azonban az ellenanyagok kimutatása még nem jelenti, hogy a „pozitív” lelet és a panaszok között okozati kapcsolat van. A pozitivitás származhat egy korábban, tünetszegényen átvészelt fertőzésből is. Ilyen esetekben, megfelelő intervallummal vett két vérmintát mérünk össze, és a változás tendenciájából tudjuk megmondani, hogy a fertőzés valóban fennáll-e. Amennyiben a fertőzés jelenleg is tart, a második vérminta több ellenanyagot tartalmaz, mint a korábbi. A vizsgálat csak rendkívüli jártasság és immunoblot (Western blot) technika esetén használható, akkor viszont nagyon megbízható.


2. A szerológiai eljárás lényege

Az ellenanyag-meghatározás (szerológia) egy olyan szendvicstechnika, ahol a legalsó réteg a mesterségesen tenyésztett kórokozót tartalmazza. Ezt fedjük be a vizsgált savómintával. Amennyiben ebben van ellenanyag, az odakötődik - jelen esetben - a Lyme baktériumhoz. A nem kötődött savórészt lemossuk, majd az emberi antitestekhez kötődő, állati eredetű, tisztított ellenanyagot adunk. Amennyiben sok emberi Lyme antitest van a vizsgált emberi mintában, sok állati, a mi ellenanyagainkhoz tapadó antitest kötődik hozzá. Az állati antitesthez előzőleg egy olyan enzimet kapcsoltunk, amely a rendszerhez a vizsgálat végén adott vegyületet elszínezi. Ha sok ellenanyag van a vizsgált emberi savóban, akkor élénk színreakciót kapunk. Fontos megérteni, hogy ez a rendszer a legerősebb mikroszkópnál is erősebb nagyító: molekuláris, nanogrammos mennyiségeket tesz messziről is láthatóvá. Ennek megfelelően a legkisebb hiba is sokszorosára fokozódhat. Mivel a rendszer minden tagja élő anyag, illetve élőlények termelik, a standardizáció csak rendszeres minőségellenőrzéssel oldható meg. A beállítástól függően a különféle tesztek meglepően eltérő eredményeket adhatnak.


3. A szerológiai lelet interpretációja

Az eredmény mindig viszonyításon alapul. Tehát ellentétben a vércukor-meghatározással vagy a fehérvérsejt-számolással, itt nem keletkeznek abszolút értékek. Emiatt kifejezetten helytelen, amikor számokat, pláne tizedes pontossággal ad meg a laboratórium. A számok valójában viszonyszámokat jelentenek, tehát pl. megadhatjuk, hogy a gyártó által mellékelt ún. határértékű kontrollmintához képest a vizsgált mintában hányszoros intenzitást kaptunk. Megadható a színreakció intenzitása is, amit egy automata mér meg. Tudnunk kell azonban, hogy ez a szám önmagában nem jelent semmit, mert a szendvics összetevőinek koncentrációja, aktivitása sokkal erőteljesebben befolyásolja az eredményt, mint az ellenanyagok mennyisége, tehát a vizsgálandó molekula maga!

 

4. Van megoldás?

Valójában a Lyme betegségben az ellenanyagok nagyon lassan változnak, és csak különleges és drága technikák, valamint megfelelő gyakorlat esetén van esély e változások kimutatására. A változások mérése az egyetlen megbízható eljárás, amivel a rég lezajlott és gyógyult fertőzést el lehet különíteni a jelenleg is zajló, kezelést igénylő folyamattól.
A specifikus és a keresztreagáló antitestek elkülönítésére alkalmas, és ma már egyre gyakrabban használt technika a Western blot, más néven immunoblot. Itt előbb szétválasztjuk a Lyme baktérium (a borrelia) fehérjéit, és ezután végezzük el az immunreakciót. Itt a leolvasás szubjektív, tehát nagy gyakorlatot igényel, a napi ingadozás itt sem védhető ki.


5. Savópár- vagy összehasonlító vizsgálatok (COMParative immunoblot ASSay – COMPASS)

Az eljárást a Kullancsbetegségek Ambulanciáján dolgoztuk ki. Az ellenanyagok csökkenése, szaporodása kis mértékű, ezért csak párhuzamos vizsgálatokkal ítélhető meg. Tehát ilyenkor a fagyasztva tárolt mintát az újonnan vettel párhuzamosan kell megvizsgálni. A napi ingadozások miatt az eredmények összehasonlításával csak az intenzív eltérések ítélhetők meg, ami a Lyme betegség gyógyulása után csak hosszabb idő (esetleg 1-2 év után) várható. A párhuzamos vizsgálattal (tehát a vérminták összehasonlításával) ez az idő bizonyos szituációkban hetekre rövidíthető. Ez azonban azt is jelenti, hogy egy vizsgálathoz több tesztet is el kell használni. A COMPASS a legmegbízhatóbb eljárás, amivel a Lyme betegség központi idegrendszeri formáit – a neuroborreliosist – igazolni lehet.

Vissza az oldal tetejére


Kezelés

Nincs egységes álláspont az adható antibiotikumok dózisát és a terápia tartamát illetően. Penicillin, amoxicillin, cefuroxim, ceftriaxon és doxycyclin használhatók. Ezekkel szembeni gyógyszerérzékenység esetén azithromycin is adható, de a roxythromycin, az erythromycin és a ciprofloxacin hatástalan. Az utóbbi három antibiotikum adása után rendszerint ki tudjuk tenyészteni a kórokozót a Lyme-folt (erythema migrans) területéből.

A dózisok nagyobbak és a kezelés tartama is hosszabb annál, mint amit egyéb fertőzésekben alkalmazunk. Több antibiotikum együttadása vagy alternáló kombinációja (5 napig ez, 2 napig az) vagy alternáló adagolás (3 napig valami, 4 napig semmi) hátrányos voltára vannak bizonyítékok, előnyére azonban nincsenek.
A hibás kezelések után a Lyme betegség már nehezebben gyógyítható. (Vélhetően ilyenkor a kórokozók olyan területekre menekülnek, ahol a későbbi kezelések már nem érik el.) Emiatt igen nagy az elsőként ellátó orvos felelőssége. Ehhez képest mindennapos tapasztalat, hogy a kollégák ötletszerűen választanak antibiotikumot és dózist. Ezt megtehetik egy magától gyógyuló vírusfertőzés esetén, sőt még a középfül-gyulladás is csaknem ugyanúgy gyógyul a rosszul választott antibiotikum, mint a megfelelő készítmény alkalmazásakor. A Lyme betegségben azonban a rosszul megválasztott antibiotikum után a kórokozó túlélésének esélye a mi vizsgálataink szerint közel 30%!


Megelőző antibiotikum-kezelés

Számos doktor a kullancscsípés után „biztos, ami biztos” elven rendel valamilyen antibiotikumot. Van olyan, világlapban megjelent közlemény, ami ezt a gyakorlatot helyesli. Tagadhatatlan, hogyha a csípés után adunk valamilyen készítményt, az erythema migrans (a Lyme-folt) már nem fog megjelenni. Lehetne ennek örülni, azonban az már távolról sem biztos, hogy a kórokozó el is pusztult. Elmarad a jellegzetes klinikai tünet, aminek felismerésével a betegség már akkor kezelhető, amikor még nincs semmilyen szövődmény. A kis dózisú, megelőzésként rendelt antibiotikumok hatására a szerológiai reakció is hosszú időre negatív marad, a kórokozók túlélésének ellenére is. Így aztán nem sok esély marad a fertőzés felismerésére. Túl ezen, a legtöbb, ezzel a kérdéssel foglalkozó tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a feleslegesen adott antibiotikum által okozott szövődmény gyakorisága meghaladja a betegség kialakulásának kockázatát. 

Vissza az oldal tetejére
 

Egyéb, gyakori kérdések

  • Noha a Lyme-kór okozója hasonlít a szifilisz (vérbaj) kórokozójához, szexuális úton nem terjed a fertőzés.
  • Az anyatejben ugyan kimutatható a kórokozó, de eddig még nem fordult elő, hogy valaki ily módon fertőződött volna.
  • Vérátömlesztéssel a fertőzés nem terjed (ennek tisztázására számtalan vizsgálatot végeztek), de a hazai vérellátó szolgálat kitiltja azokat, akik úgy tudják (és bevallják), hogy valaha átestek a fertőzésen. Ezzel azt a tudatot keltik, mintha a fertőzéstől nem lehetne megszabadulni. Kitiltják azokat is, akiknek valaha „pozitív” Lyme szerológiai leletük született. A pozitív lelet (ha a vizsgálatok megbízhatóak lennének) azt jelenthetné, hogy az illető termel ellenanyagokat, hiszen átesett a fertőzésen. Így az a legvalószínűbb, hogy már rég meggyógyult, de ha lennének is kórokozói, azok a vérből ekkorra már eltűntek.
  • Állatkísérletek alapján korábban úgy tartottuk, hogyha 24 órán belül eltávolítjuk a kullancsot, akkor a fertőződés kockázata minimális. A kísérleteket úgy végezték, hogy tüllzacskóba zárt éhes kullancsokat helyeztek a nyúl fülére. Így amikor a kísérletben meghatározott időpontokban a tüllhálót eltávolították, a kullancs testét nem nyomták össze. Ezzel szemben az életben sokszor összepréseljük a kullancsunkat, és ez az oka, hogy gyakorta látunk olyan betegeket, akik biztosak abban, hogy a kullancsuk csak 1-2 órát volt a bőrükben, mégis fertőződtek.
  • Sokan hiszik, hogyha az eltávolított kullancsot szétnyomva nem találunk vért, akkor az azt jelenti, hogy még a kullancs nem szívott, tehát biztonságban vagyunk. A kullancs azonban olyan hatékonyan és gyorsan sűríti be a vért, hogy a beleiben csak egy szürkéskék massza keletkezik, ami nem hasonlít arra, amit pl. egy szúnyog lecsapásakor észlelünk.
  • A magzat fertőződhet, és a fertőzés magzati halálhoz vezethet. Számos korábbi közleménnyel szemben, ma úgy látjuk, hogy fontos fejlődési rendellenességet a Lyme baktérium nem okoz. Magzati halál is csak a kezeletlen vagy a rosszul kezelt esetekben fordult elő, és csak akkor, ha a fertőzés a terhesség alatt, többnyire annak első heteiben-hónapjaiban történt.
  • A fertőzés maradéktalanul gyógyítható, de igaz az is, hogy a betegek kb. 10%-a kórokozó-hordozó marad a legjobbnak tartott kezelés esetén is. Őket még azelőtt ki tudjuk szűrni (különleges felkészültséget igényel a vizsgálat), mielőtt valamilyen panaszuk, tünetük keletkezne, és újabb kezeléssel meg tudjuk gyógyítani.
  • A betegek többsége előbb-utóbb kezelés nélkül is meggyógyul, de addig még évekig szenvedhet, és ilyenkor maradványtünetek csaknem törvényszerűek. A betegek talán 10%-a azonban minden kezelés nélkül, és mindenféle komplikáció nélkül meggyógyul. Természetesen ez a folyamat kezdetén még nem jósolható meg, és mindenkit kezelni kell, tekintve, hogy vannak rossz prognózisú, kezelés nélkül súlyos tüneteket okozó, és nehezen gyógyítható formák is.
  • A fertőzés előfordulhat a kullancscsípés felismerése nélkül is. (A Lyme-folttal hozzám forduló betegek 70%-a veszi csak észre a csípését, az egyéb szövődményekkel jelentkezők kevesebb, mint fele fedezi fel a parazitát.) Kevesen tudják, hogyha a kullancs jóllakott, magától távozik, és minél fiatalabb alakról van szó, annál hamarabb. A legfiatalabb fejlődési formák, a lárvák ritkán fertőzöttek, de rengetegen vannak, és szabad szemmel csaknem láthatatlanok.

Dr. Lakos András

Kullancsbetegségek Ambulanciája

 

Vissza az oldal tetejére