Granulocytás anaplasmosis


Az ember és a háziállatok Anaplasma phagocytophilum okozta granulocytás anaplasmosisát az utóbbi években egyre jelentősebb bántalomnak tartják. A Rickettsiales rendbe tartozó, Gram-negatív baktériumfaj korábban Ehrlichia phagocytophila, Ehrlichia equi és humán granulocytás ehrlichiosis kórokozója (HGE) néven volt ismert.

Az obligát sejtparazita leginkább a neutrofil granulocytákban szaporodik, de előfordul monocytákban, eosinofil granulocytákban, valamint a szöveti makrofágokban. Megfigyelések szerint immunszupresszív hatású, emiatt jelenlétében különféle kórokozók (pl. Staphylococcus aureus, parainfluenza vírus, gombafajok) okozta bántalmak gyakrabban alakulnak ki. Vektoraként az Ixodes nembe tartozó számos kullancsfaj ismert, de a Dermacentor marginatus egyedeiben is megtalálták. A kullancsok között csak transstadiálisan terjed, transovariális átvitele nem ismert. Hazánkban rókákról és terepen gyűjtött néhány Ixodes ricinus példány A. phagocytophilum fertőzöttségét állapították meg. A baktériumfaj fenntartásában és terjesztésében rágcsálók, vadon élő kérődzők is szerepet játszanak. Kisemlősök közül számos fajban, így pl. az erdei pocokban (Chlethrionomys glareolus), a csalitjáró pocokban (Microtus agrestris), az erdei egérben (Apodemus sylvaticus) és az erdei cickányban (Sorex araneus) találták meg. A vadon élő kérődzők közül az őzben, a szarvasban és a zergében bizonyított előfordulása. A háziállatok közül a juhban, a szarvasmarhában, a lóban és a kutyában tartós fertőzést okoz. Macskában is előfordulhat. Az állatok leggyakrabban tünetmentesen fertőzöttek, a betegeknél a bántalom enyhe lefolyású. A juhot tartják a legfontosabb rezervoárfajnak, leginkább a bárányok betegszenek meg. A lázzal, köhögéssel és egyéb tünetekkel járó bántalom mortalitása kb. 1-2%. A megbetegedett kecskék bágyadtak, étvágytalanok, nem ritkán sántaság és orrfolyás észlelhető. A szarvasmarhák közül leginkább a legelőre hajtott tejelő állatok betegednek meg. A lázas tehenek tejtermelése rövid időn belül számottevően csökken, légzőszervi tünetek mutatkoznak. A nőivarú kérődző állatoknál vetélést, a bikákban és a kosokban terméketlenséget okozhat. A beteg lovak lázasak, étvágytalanok, mozgászavar (ataxia) és a lábvégek ödémája észlelhető. Hasonló tüneteket okoz kutyákban is, amelyek bágyadtak, hánynak, egy vagy több ízületben gyulladás és emiatt sántaság alakul ki. Hazánkban lovaknál és kutyáknál állapítottak meg klinikai eseteket.

Az endémiás területeken végzett szerológiai vizsgálatok szerint Európában a lakosság néhány százaléka szeropozitív. Az USA egyes térségeiben ez az érték 15-40% között van, a Lyme-borreliosis után a leggyakoribb. Diagnosztikai nehézségek miatt a klinikai esetek száma igen alacsony, mivel a bántalom kórjelzése nem könnyű. A fertőzöttséget a vérkenet mikroszkópos vizsgálatával, szerológiai, molekuláris és egyéb módszerekkel lehet kimutatni. Az első humán megbetegedést az USA-ban írták le 1994-ben. Kontinensünkön elsőként három évvel később a szomszédos Szlovéniában állapították meg emberben. Számos európai országban (Belgium, Dánia, Svéd-, Spanyol- és Olaszország) diagnosztizálták. A kullancscsípést követő 5-21 napig tartó lappangási idő után néhány napig tartó láz (38,5°C), hidegrázás, fejfájás, izületi- és izomfájdalmak jelentkeznek a betegnél. Arról is beszámoltak, hogy ritkán emésztő-, légző- és központi idegrendszeri tüneteket észleltek. A végzetes kimenetelű fertőzések aránya 1-2% körül van, amelyet legtöbbször az opportunista fertőzések okoznak.

Prof. Farkas Róbert
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar
Parazitológiai és Állattani Tanszék