A kullancsok biológiája, életmódja

A kullancsok parazita életmódot folytató élőlények, amelyek az ember, szárazföldi emlősök, madarak, hüllők, esetleg kétéltűek bőrén rögzülve, azok vérével táplálkoznak. A vérszívás során számos kórokozót juttathatnak be a gazda vérkeringésébe, így az ember és a háziállatok kellemetlen, akár végzetes élősködőiként, érthető, hogy a "nemszeretem" állatok közé tartoznak. Ennek ellenére érdemes közelebbről megismerni őket, és megérteni azt a sokrétű és kifinomult eszköztárat, amely evolúciójuk során ehhez a különleges életmódhoz való alkalmazkodást tette lehetővé számukra.

Rendszertan besorolás:

  • Ízeltlábúak (Arthropoda) törzse
  • Csáprágósok (Chelicerata) altörzse
  • Pókszabásúak (Arachnida) osztálya
  • Atkák (Acari) alosztálya
  • Ixodida rend
  • Kullancsfélék (Ixodidae) családja

Tévhit tehát a médiában vagy gyakran az orvosi köznyelvben is kialakult nézet, miszerint a kullancsok rovarok lennének, hiszen azokkal legfeljebb távoli rokonságban állnak. Valójában a kullancsok a legnagyobb méretű atkák, amelyeknek 702 faját írták le világszerte, ezek közül Magyarországon kb. 20 kullancsfaj előfordulása ismert.

A kullancsoknak három aktív, mozgásra képes fejlődési alakjuk van: a lárva, a nimfa és az adult (nőstény vagy hím). Mindhárom stádiumnak vért kell szívnia élete folyamán ahhoz, hogy továbbfejlődjön. Az 1 mm-nél is kisebb lárva hatlábú (1. ábra). A nimfák 1-2 mm közöttiek, már nyolc lábbal rendelkeznek, de még nem alakultak ki ivarszerveik, és kisebbek, mint az adultok. A nőstény és hím kullancs az adott fajra jellemző legnagyobb méretű stádium (2,4-5,8 mm), és négy pár lábbal rendelkezik. A hímek a háti testfelületükön lévő pajzs segítségével különböztethetőek meg a nőstényektől. Ez a pajzs az egész testfelületet borítja a hímeknél, míg a nőstényeknél (a lárvákhoz és nimfákhoz hasonlóan) csak az elülső testfelszínt (1. ábra). 
 

1. ábra A kullancsok aktív fejlődési alakjai és egymáshoz viszonyított méretük.
Az alsó képeken egy tízcentes érme (a legkisebb átmérőjű amerikai pénzérme) látható.

Forrás: www.connecticuthuntingtoday.com

Testfelépítés

A kullancsoknál nem figyelhető meg a rovarokra jellemző szelvényezettség, testük egységes, csak a szájszervet is tartalmazó, úgynevezett feji részük különíthető el a testtől (2. ábra). Azért hívják feji résznek, mert nem azonos a pókoknál vagy a rovaroknál megfigyelhető fejjel, nem itt találhatók pl. a szemek sem. Az alapi részen helyezkedik el a két mozgatható csáprágó, a két mozgatható tapogató és a középső, fogakkal ellátott szipóka (3. ábra). A kullancsok lába (rendszertani besorolásuknak megfelelően) ízelt, első íze, a csípő a testük hasi oldalán látható. Szintén alulnézetből látható az ivarnyílás, az ánusz és a két légzőnyílás (4. ábra). Azoknál a fajoknál, ahol van szem, a hátoldali pajzs két szélén helyezkedik el egy-egy (5. ábra). Ezeknek a képleteknek az alakja, mérete, egymáshoz viszonyított elhelyezkedése fontos határozóbélyeg a fajok elkülönítésénél.

2. ábra Egy nőstény kullancs testfelületének felülnézeti rajza.
Forrás: Gina Mikel, www.scientificillustrator.com

3. ábra A kullancsok feji részének sematikus rajza.
Forrás: www.entm.purdue.edu/publichealth/
resources.html

4. ábra Hím kullancs sematikus rajza alulnézetben.
Forrás: Dr. Majoros Gábor rajza

5. ábra Nőstény kullancs sematikus rajza felülnézetben.
Forrás: Dr. Majoros Gábor rajza

Vissza az oldal tetejére

Fejlődési ciklus

A kullancsoknak fejlődésükhöz ugyan feltétlenül vért kell szívniuk, életük mintegy 90%-át mégis a gazdától függetlenül, szabadon töltik. Ezt az időszakos élősködő életmódot az a tulajdonságuk teszi lehetővé, hogy képesek hosszú ideig (hónapokig, akár évekig is) táplálkozás nélkül túlélni a természetben. A fejlődési stádiumaik közötti vedléskor vagy a nyugalmi állapot során az avarban, illetve a növényzet alatt találnak rejtekhelyet, amely a számukra kedvezőtlen szárazságtól és a túl alacsony vagy túl magas hőmérséklettől egyaránt megóvja őket. A kullancsok ugyanis viszonylag érzékenyek a kiszáradásra, és emiatt a magas páratartalmat részesítik előnyben. Tekintve, hogy tág tűrőképességű és a környezetükhöz rendkívül jól alkalmazkodó ízeltlábúak, előfordulnak a legkülönbözőbb élőhelyeken, ahol gazdaállatra találhatnak. Tipikus élőhelyeik (fajtól is függően) a középhegységek lombhullató erdei, azoknak tisztásai, az erdőszegélyek, dús aljnövényzetű ártéri vagy ligeterdők, nádasok, rétek, de megtalálhatók mezőgazdasági művelés alatt álló területeken, azok szegélyein vagy akár városi parkokban is. Természetes előfordulási helyeiken kívül számítani lehet kullancsok jelenlétére minden olyan területen, ahol háziállatok, esetleg fogságban tartott vadonélő gerincesek fordulnak elő: vadasparkban, állatkertben, istállóban, legelőn, kutyasétáltató helyeken, kertben vagy akár a lakásban is.

A kullancsok családjába tartozó fajok fejlődési ciklusa 1-6 évig tarthat, és négy fázisra osztható: tojás, lárva, nimfa és adult. Az utóbbi három fejlődési alak mindegyike gazdát keres, megkapaszkodva több napon át vért szív, majd leesik a talajra (6. ábra). A hazai fajok háromgazdás kullancsok, ami azt jelenti, hogy a lárva, nimfa és adult különböző gazdán szív vért. A három gazda mindig más-más egyedet, de sokszor eltérő gerinces fajt is jelent. A közönséges kullancs (Ixodes ricinus) egyedei pl. rendszerint különböző fajokat, sőt eltérő gerinces osztályokba (emlős, madár, hüllő) tartozó gazdaállatokat keresnek meg az egyes fejlődési stádiumaikban. Ezzel szemben léteznek olyan fajok is, amelyeknek mindhárom stádiuma egyazon gazdafaj egyedein fejlődik, ilyen pl. a Tisza felső szakaszán hazánkban telepesen fészkelő parti fecskék (Riparia riparia) gazdaspecifikus kullancsfaja, az Ixodes lividus. 


6. ábra A kullancsok életciklusának sematikus ábrázolása
Forrás: http://www.ct.gov/caes
 


7. ábra Kullancslárvák a tojásból való kikelés után.
Forrás: www.pbase.com/tmurray74/ticks_ixodides
 

A talajon lerakott tojásból kikelő lárva (7. ábra) megkeresi a gazdáját, ami közönséges kullancs esetében pl. egér- vagy pocokfaj, énekesmadár és gyík egyaránt lehet (6. ábra). A táplálkozás hossza függ a kullancs- és a gazdafajtól, valamint a környezeti tényezőktől, jellemzően 2-6 napig tart. Ha megfelelő ideig táplálkozott, a lárva lehull a talajra, és átvedlik nimfává. A nimfa (8. ábra) egy újabb gazdára vár, amely közönséges kullancsnál az emlősök, madarak, gyíkok közül kerül ki, és lehet a háziállat vagy az ember is. Miután fejlődéséhez megfelelő mennyiségű vért vett fel (3-8 nap), a talajra hullva átvedlik adulttá, azaz nősténnyé vagy hímmé (9. ábra). Közönséges kullancs esetében az ivarérett példányok főleg nagyobb testű emlősökön, házi állatokon, emberen, néha madarakon szívnak vért.

8. ábra Vért szívott nimfák egy énekesmadáron.
Forrás: Bill Hilton Jr., www.hiltonpond.org

9. ábra Gazdát kereső nőstény kullancs.
Forrás: www.phil.cdc.gov

 A hím és a nőstény táplálkozásában és viselkedésében jelentős eltérések vannak. A nőstény az előző stádiumokhoz hasonlóan minél hamarabb próbálja rögzíteni magát a gazdán, és hosszan, ált. 6-12 napig szív vért. A hím ezzel szemben hetekig mászkál a gazda testfelületén és rövid ideig szív vért, illetve vannak olyan fajok, amelyeknél a hím egyáltalán nem táplálkozik. A gazdán való mozgás természetesen nem cél nélküli, a hím nőstényeket termékenyít meg, miközben azok vért szívnak. Előfordulhat egyes fajoknál az is, hogy a megtermékenyítés nem a gazdán, hanem a szabadban történik. A megtermékenyítés úgy zajlik, hogy a hím csáprágója segítségével áthelyezi a hímivarsejtjeit a nőstény ivarnyílásába miközben a hím szájszervével rögzíti magát. Az ilyen módon összetapadt kullancsokat szabad szemmel is megfigyelhetjük eltávolítás után (10. ábra).

10. ábra Hím kullancs helyezi el hímivarsejtjeit
a nőstény ivarnyílásába miközben szájszervével rögzíti magát.
Forrás: www.phil.cdc.gov
 

 A megtermékenyítés szükséges ahhoz, hogy a nőstény teljes mértékben megszívja magát vérrel, illetve, hogy életképes petéket hozzon létre. A hím több tucat nőstényt is képes megtermékenyíteni mielőtt elpusztul. A megtermékenyített nőstény, miután megfelelő mennyiségű vért vett fel, leesik a talajra, és néhány hét múlva megkezdi a tojások lerakását (11. ábra). A tojásokat, amelyeknek száma több ezer is lehet, a nőstény egyesével bevonja egy vízhatlan, viaszszerű anyaggal, amely a túlélésükhöz nélkülözhetetlen. A nőstény néhány nap vagy hét alatt fejezi be a tojások egyetlen csomóban való elhelyezését, majd elpusztul.

 

11. ábra Tojásokat rakó nőstény kullancs.
Forrás: www.lymediseaseaction.org.uk

Vissza az oldal tetejére
 

 A gazda megtalálása

A kullancsok valamennyi aktív fejlődési stádiumának létszüksége egy megfelelő gazdát találni, és azon táplálkozni. Emiatt számos életmódbeli és anatómiai tulajdonságuk alakult ki az evolúciójuk során, amely segíti őket a gazda megtalálásában. Vannak olyan kullancsfajok, amelyek gazdáik fészkében, odvában töltik életük nagy részét, más fajok pedig aktívan keresik és találják meg a fejlődésükhöz szükséges gerinces állatot vagy az embert.

A kullancsok egyik legfontosabb érzékszerve a Haller-szerv, amely az első lábak első ízében található (12. ábra). Ez egy összetett érzékszerv, amellyel a levegő mozgásait, a hőmérsékletét, páratartalmát, szén-dioxidot, ammóniát és a fajtársaik által kibocsátott feromonokat tudják érzékelni. A kullancsok bizonyos receptorai arra is alkalmasak, hogy a gerinces állatok által kibocsátott szaganyagokat nagy távolságokról is érzékeljék. Annak érdekében, hogy nagyobb eséllyel vegyék észre a levegőben a megfelelő molekulákat, illetve a madár vagy emlős által termelt hőt, a gazdát kereső kullancsok sokszor jellegzetes testtartást vesznek fel. Ilyenkor első lábukat fölfelé tartva mozgatják, ami néha akár szabad szemmel is megfigyelhető a fűszálakon és az aljnövényzeten (12. ábra). Gyakori tévhit, hogy a kullancsok fák koronájáról esnének, netán ugranának az emberre. Mindhárom aktív fejlődési stádiumuk olyan gazdát keres magának, amely az aljnövényzetben vagy a cserje-bokorszinten, legfeljebb 2 méter magasságban közelíthető meg. Mivel ugrani nem képesek, leginkább a növényzeten várják az arra haladó gerinces állatokat, és ha sikerült felkapaszkodni rá, a hőérzékelő receptoraik segítségével egy kapilláris eret keresnek, ahol megkezdhetik a vérszívást.
 

12. ábra Gazdát kereső nőstény kullancs, amint első lábának első ízén lévő Haller-féle
szervével gyűjti össze a levegőben érzékelhető, számára fontos információkat.
A jobboldali kép a Haller-szervet mutatja pásztázó elektronmikroszkópos felvételen.
Forrás: www.zoology.fns.uniba.sk és http://flickr.com/photos/28088928@N07/2668482530/
 

 

13. ábra Emberen vért szívó nimfa.
Forrás: http://photo.net:80/photodb/member-photos?user_id=880342 

Vissza az oldal tetejére
 

A vérszívás

A kullancsok a legtöbb vérszívó ízeltlábútól eltérő módon jutnak a gazda véréhez. A szúnyogokhoz képest pl. jóval lassabban, és jóval hosszabb ideig táplálkoznak. Amint egy bőrfelülethez közel eső kapillárist találtak, csáprágójukkal (fájdalommentesen) kis sebet ejtenek rajta, miközben a nyálmirigyük által termelt anyagok segítségével a szipókájukat is bele tudják fúrni a kialakult kis sebbe. A fogakkal ellátott szipóka (3. ábra) segítségével képesek a gazda bőrében rögzíteni magukat (13. ábra). A rövidebb szájszervvel rendelkező fajok egy cementszerű anyagot termelnek, amely szintén meggátolja a kullancs kiesését, és megnehezíti az eltávolítást. Ahhoz, hogy napokig tudjanak észrevétlenül vért szívni, a kullancsoknak számos módon kellett az evolúciójuk során újabb és újabb eszköztárat kifejleszteniük. Nyálmirigyük véralvadásgátló anyagokat termel, ezzel akadályozza meg a gerinceseknek a seb kialakulására adott gyors és hatékony reakcióját. Sőt, a vér áramlásának növelése érdekében értágító molekulákat választanak ki a táplálkozás helyén. Különösen figyelemreméltó, hogy a gazda immunrendszere ellen is külön stratégiát fejlesztettek ki ezek a vérszívó ízeltlábúak: gyulladásgátló anyagokat és az immunrendszer működését blokkoló molekulákat juttatnak a gazda szöveteibe. Mindez lehetővé teszi számukra, hogy legtöbbször észrevétlenül napokig, egyes fajok nőstényei esetében akár 2 hétig is vért szívjanak. A táplálkozásuk során ugyan a vér víztartalmának jelentős részét visszajuttatják a gazda vérkeringésébe, mégis a nőstények akár testtömegük 80-120-szorosára is megnőnek a vérszívás közben (14. ábra).
 

14. ábra Egy vért szívott nőstény kullancs.
Forrás: Charles Schurch Lewallen, http://bugguide.net/node/view/44406/bgimage
 

A kullancsok nyálmirigyének működése szükséges ahhoz is, hogy a különféle kórokozók a vérszívás során bekerülhessenek a gazdaállat vagy az ember vérkeringésébe. A táplálkozás során felvett nagy mennyiségű folyadékból folyamatosan juttatnak vissza vizet a gazdába, és ez a visszafelé irányuló áramlás teszi lehetővé a kórokozóknak a gazdába jutást. Ugyanakkor, a gazdaállat vérével sokféle vírust, baktériumot és protozoont képesek a kullancsok felvenni, amelyek életciklusukat a kullancsban folytathatják. A táplálkozást követően a földre hullva a kullancsok tovább emésztik a vért, és csak utána vedlenek (lárva és nimfa) vagy rakják le tojásaikat (nőstény). A hímek, miután több nőstényt is megtermékenyítettek a gazdán, elpusztulnak.

 Felhasznált szakirodalom

  • Bowmann AS, Nuttall P A. (2008) Ticks: Biology, Disease and Control. Cambridge University Press, 506 p.
  • Földvári G. (2005) Studies of ticks (Acari: Ixodidae) and tick-borne pathogens of dogs in Hungary. PhD. értekezés Szent István Egyetem, Állatorvos-tudományi Doktori Iskola, 88 p.
  • Hillyard PD. (1996) Ticks of North-West Europe. Field Studies Council, Shrewsbury, 178 p.

 Dr. Földvári Gábor
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar
Parazitológiai és Állattani Tanszék

Vissza az oldal tetejére